Az Orient Watch Company elődjét, a Tama Keiki Company-t 1950-ben alapították, ám az ORIENT kezdetei 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida órásmester a tokiói Uenóban megnyitotta Yoshida névre hallgató óraműves boltját, amely karórák importálására és értékesítésére szakosodott. Yoshida 1913-ban vágott bele az óratokok gyártásába, majd 1920-ban megalapította a faliórák gyártásával foglalkozó Toyo Tokei Manufacturing vállalatot. A cég 1934-ben kezdte meg a karórák gyártását, 1936-ra pedig felépült a négyszintes hinói gyár. A háború alatt a Toyo Tokei Manufacturing vállalat kötelező jelleggel a légi fegyverek tömeggyártása felé fordult. A háborút követően ismét óragyártással kezdtek foglalkozni, de tapasztalván a pénzügyi nehézségeket, a vállalatot feloszlatták.

A hinói gyár korábbi alkalmazottainak összefogását követően 1950-ben megkezdte működését a Tama Keiki Company, amely 1951. áprilisában felvette az Orient Watch Company nevet, és karórák, ébresztőórák, valamint kis méretű csapágyak gyártásába fogott.

Ami az Orient Watch történetében igazán egyedülálló volt, hogy megalapítását követően nem sokkal felkérték Tamotsu Aokit, hogy tanácsaival segítse a vállalatot. Aoki a Tokiói Egyetem professzor emeritus munkatársa volt. A Japán Horológiai Intézet első elnökeként szolgált, és elméleti gondolkodóként jelentős változtatásokat kezdeményezett a japán karóraiparra nézve. Vezetése alatt az ORIENT órák megbízhatósága jelentősen javult. A háborút követő zűrzavarból felépülő Orient Watch 1955-ben jelentkezett a T-típusú közteskerék-mechanikával, majd 1958-ban a nagyobb átmérőjű, N-típusú szerkezettel. Ez elsőként a ROYAL ORIENT modellben kapott helyet, még ugyanabban az évben. A modern szerkezetnek hála az Orient Watch megkezdte termékeinek exportálását elsősorban Tajvanba, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Iránba, Brazíliába és egyéb országokba.

Az ORIENT még ma is nagyobb forgalmat bonyolít a tengerentúlon, mint odahaza Japánban, és ennek alapjai az 1950-es években kerültek letételre. A tengerentúli haladás arra kényszerítette az ORIENT vállalatot, hogy javítson versenyképességén. 1961-ben az ORIENT piacra dobta az N-típusú automata mechanikát, amelynek emelőkerekes szerkezete a svájci gyártók Peraton-típusú automata mechanikájára emlékeztet. Onnantól kezdve, hogy az ORIENT elérte azt a szintet, hogy már kihívást jelentett a svájci gyártók számára, kiemelt hangsúlyt fektetett egyediségére. Az volt az elgondolás, hogy a márka az árainak csökkentése helyett formavilágával és mechanizmusával kíván kitűnni, illetve piaci részesedést szakítani magának.

Ennek jegyében születtek meg a Grand Prix 100 és Flash modellek 1964-ben. A Grand Prix 100 luxusjellemzőkkel bírt, továbbá L-típusú automata mechanikával volt felszerelve, helyettesítve a korábbi N-típusú szerkezetet, kőszáma pedig 100-ra növekedett. A Flash olyan karóra volt, mely egy beépített akkumulátor segítségével képes volt megvilágítani a számlapot. Noha az alapötlet pontosan ugyanaz volt, mint az 1958-as Luminous esetén, a Flash számlapját gyémántvágott elemek díszítették, nyilvánvalóvá téve az ORIENT márka formatervezés iránt való elköteleződését.

Az 1965-ben megjelent WEEKLY AUTO ORIENT KING DIVER egy újabb kísérlet volt a formatervezés terén. A svájci búvárórákra emlékeztető stílusos kialakítás magán viselte az akkoriban elterjedt japán búvárórák jegyeit is. Ezt követően az 1967-es Fineness modell hozott újat a kialakítás és a funkciót terén. Az ORIENT Grand Prix utódjaként megalkotott Fineness 3900-as mechanikával működött, amely abban az időben egyet jelentett a legvékonyabb kivitellel a világon, olyan karórákról szólva, melyek még a dátumot is mutatták.

Az 1960-as évek végétől kezdve az ORIENT tovább haladt az egyediség irányába mutató úton. 1968-ban napvilágot látott a tojás alakú tokkal rendelkező Racer F3, amit a színes World Diver modell követett 1969 során. A következő évben, 1970-ben jelent meg a „Jaguar Focus” színátmenetes számlap, amit máig az ORIENT márka legmeghatározóbb védjegyeként tartanak számon. A csiszolt óraüveggel együtt a számlap is csak azt a benyomást erősítette, hogy az ORIENT márkanév összekapcsolódik a színek használatával. A formavilág változásait követően a meglévő L-típusú automata mechanika túl nagynak és túl vastagnak bizonyult. Noha az ORIENT Seiko szerkezeteket is használt, 1971-ben házon belül megalkotta a 46-os sorozatszámú automata mechanikát. Ez az a fő szerkezet, amelyet az ORIENT ma is használ. Az ORIENT ezt követően mozdult el a kvarcórák gyártásának irányába, de továbbra sem hagyott fel az egyedi mechanikus modellek megalkotásával, ide sorolva a Multi Year Calendar és az óraszerkezetet láttató Mon Bijou órákat is. Bátran állíthatjuk, hogy e modellek jelentik az ORIENT egyedi formavilágra és funkcionalitásra irányuló törekvéseinek csúcspontját. Az ORIENT későbbi mechanikus karórái is ezt a vonalat vitték tovább. Negyvenhatos sorozatszámú szerkezetével az 1997-ben megjelent M-Force határozottan az ORIENT színes sportóráinak táborát erősítette, míg a 2004-ben kiadásra került Mecha Trenics képében egy újabb ambiciózus modellel találkozhattunk, melyben három darab, a női óráknál megszokott szerkezet dolgozott. Ennek megalkotására csakis az ORIENT lehetett képes. Az ugyanebben az évben kiadott ROYAL ORIENT mindeközben egy igazán kifinomult darabbal ajándékozott meg minket, felidézve az eredeti 1958-as, valamint az 1967-es Fineness modelleket. Egy valódi remekmű született, amely jól mutatta az ORIENT formavilágának gazdagságát. Az ORIENT a Seiko Epson vállalattal történt egyesülést követően is erre a területre fókuszált. A 2014 után megjelent, szerkezetet láttató modellek a billegő mozgásának felfedésével a mechanikus órák vonzerejét domborították ki, melyet a továbbfejlesztett külső és belső kivitelezés csak még tovább erősített. A csökkenő árak helyett az ORIENT vonzó funkcionalitásával és megjelenésével ejtette ámulatba a világot. Jóllehet, az idők során az órák alakja sokat változott, a meghatározó egyediség még a mai modellek esetén is tetten érhető.